Article

Tehetségek a sportban: Módszertani foglalkozások testnevelő tanárok és pedagógusok számára

NTP-EFT-MPA-12-031

A program célja

Programunk célja, hogy a dél-alföldi régió köznevelési intézményeiben tanító, gyakorló pedagógusok számára térítésmentes szakmai képzést nyújtsunk a tehetséges fiatal sportolók egyéni képzéséhez. Tehetséggondozásban járatos szakembereink, kiemelkedő tehetségekkel foglalkozó meghívott előadókkal és élsportolókkal közösen szakmai előadások és workhshop foglalkozások keretében dolgozzák fel a tehetség-felismerés és –gondozás, az egyéni képzés hatékonyságát szolgáló elméleti és gyakorlati kérdéseket.

Terveink között szerepel több sportág (pl. atlétika, úszás, triatlon, tájfutás, asztaliteniszezés, kézilabdázás, kosárlabdázás, röplabdázás, labdarúgás) iskoláskorú tehetségígéretei egyéni képzésének megvitatása. A legfrissebb sportélettani és edzésmódszertani eredmények mellett napirendre kerül a legkorszerűbb sportpszichológiai és sportpedagógiai elvek megismertetése, megtárgyalása is. Mindehhez megfelelő alapot nyújtanak intézményünk országosan és nemzetközileg elismert sporttudományos kutatási eredményei, tehetséggondozó gyakorlata, szakembergárdája, kutatási infrastruktúrája, valamint az élsporthoz (pl. Pick Szeged, Szegedi Vízilabda Egylet, Szegedi Kosárlabda Egylet, Szegedi Vasutas Sportegyesület) kötődő napi szintű munkakapcsolatai. Ebből következik további célkitűzésünk, a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok hálózati együttműködésének javítása, nevezetesen az, hogy a programba bevont sportszakemberek a későbbiekben – intézményünkkel, a tehetségnevelő műhelyekkel és egymással munkakapcsolatot fenntartva – maguk is korszerű tudással rendelkező tehetségsegítő szakemberekké váljanak.

A négy alkalommal megrendezésre kerülő sportszakember-találkozó célja a tudományos alapokon és tehetséggondozói szakmai tapasztalatokon nyugvó képzés és tehetség-tanácsadás. A szakmai előadások és workshopok szerkesztett vitaanyagát, intézeti honlapunkon digitális tananyag formájában folyamatosan közzétesszük, majd a program lezárásával egy – a sporttehetség-gondozásban érdekelt valamennyi szakember számára eredményesen használható – ISBN-számmal ellátott, nyomtatott formában megjelenő módszertani kiadványban publikáljuk.

Komplex programunk deklarált célkitűzése – a sportutánpótlás nevelés hatékonyság-növelésén túl – az egészséges életmód és a testmozgás iránti igény felkeltésének elősegítése, összhangban az egészséges nemzet kialakításának eszméjével, a mindennapos testnevelés bevezetése következtében kialakult minőségi szakemberigény kielégítésével, valamint a sportszakemberek élethosszig való tanulásának (life-longlearning) előmozdításával.

A szakmai program

Előadások:

A szakmai továbbképzésnek minősülő program előadásai a legfrissebb sportélettani és edzésmódszertani eredmények ismertetésére, a legkorszerűbb sportpszichológiai és sportpedagógiai elvek ismertetésére épülnek.

Témakörök:

  • a sporttehetség létrejöttének biológiai és környezeti feltételrendszere, a sporttehetség felismerésének korszerű módszerei, valamint integratív és rendszerszemléletű fejlesztésének alapjai,
  • a differenciált, egyénre szabott személyiségfejlesztés és speciális képességfejlesztés sportpszichológiai alapjai,
  • az életmód, a szabadidő-eltöltés, valamint a táplálkozás befolyásoló szerepe a sporttehetség kibontakozásában,
  • tehetségfejlesztés és egyénre szabott edzéstervezés az egyéni sportágakban,
  • tehetségfejlesztés és egyénre szabott edzéstervezés a csapatsportágakban.

Workshop foglalkozások:

A workshop jellegű műhelyfoglalkozások, szakember-találkozók melyeket a szakmai előadások anyagának megvitatására, közös munkával a helyes tehetségnevelői gyakorlat kialakítására, új kreatív ötletek, szellemi termékek létrehozására szervezünk.

Tevékenységi területei:

  • egyéni sportágak tehetséggondozói gyakorlata,
  • csapatsportágak tehetséggondozói gyakorlata,
  • korszerű laboratóriumi mérés a sporttehetség-gondozás gyakorlatában,
  • sportpszichológiai mérés és tanácsadás,
  • táplálkozási mérés és tanácsadás a sporttehetségek egyéni képzésében,
  • élvonalbeli egyesületek módszertani bemutatójának megtekintése és elemzése.

A műhelyfoglalkozásokon mind a pedagógusok, mind a meghívott sportszakemberek számára lehetőség nyílik arra, hogy az SZTE JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézetben működő Sporttudományi Centrumban megismerjék azokat a korszerű sporttudományos módszereket, eljárásokat, melyek elősegítik a minőségi utánpótlás nevelést a tehetségek kiválasztásától, fejlődésük mérhető változásainak nyomon követésén keresztül az élsportolóvá válásig.

A Sporttudományi Centrum szakemberei tudományos fokozattal rendelkező egyetemi oktatók, kutatók, valamint testnevelő tanári illetve edzői végzettségű és gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkező sportszakemberek, akik sport- és sportág-specifikus szakértői tudással rendelkeznek. A rendelkezésre álló eszközökkel anatómiai, antropometriai, terhelés-élettani, táplálkozási, genomikai, hormonális, illetve sportpszichológiai méréseket lehet végezni. A kapott eredmények alkalmasak azok követlen beépítésére, gyakorlati felhasználására. Az adatok számítógépes rögzítése, a rendszeres monitoring és controlling lehetővé teszi a gyors kiértékelést, a tendenciák elemzését és tehetségek egyénre szabott feladatainak kijelölését.

Bemutatásra kerülő speciális eszközök, szolgáltatások

  • InBody 320:
  • APAS 3D Mozgáselemző Program Ariel Performance Analysis System:
  • Team Polar System
  • Visual FeedbackBalanceometer
  • Sportpszichológiai mérés és tanácsadás
  • Táplálkozási mérés és tanácsadás

E-learning tananyag és nyomtatott módszertani kiadvány:

Szándékunk, hogy a szakmai előadások és workshopok szerkesztett munkaanyaga a sporttehetség-gondozásban érdekelt valamennyi szakember számára könnyen elérhető és használható legyen. Ennek érdekében az előadóktól, meghívott szakemberektől bekért vitaanyagot lektorált formában intézeti honlapunkon digitális tananyagként folyamatosan közzétesszük, majd a program lezárásával egy ISBN-számmal ellátott, nyomtatott formában megjelenő módszertani kiadványban publikáljuk.

A szakmai megvalósítók

  • Dr. Győri Ferenc, PhD
  • Dr. Balogh László, PhD
  • Bán Sándor
  • Dr. Bóka Ferenc, PhD
  • Domokos Mihály
  • Dorka Péter
  • Dr. Gáldi Gábor, PhD
  • Hegedűs Imréné
  • Hézsőné Böröcz Andrea

Az Alapítvány tehetséggondozó munkája

A tehetséggondotásban a szervezet általános célja egy olyan fejlődési út kialakítása, amely egyszerre figyelemmel van a környezet eltartóképességére, a társadalom jólétére és a gazdaság erősítésére, úgy, hogy a célcsoport boldogulása ne menjen az utánunk jövő nemzedékek életkörülményeinek rovására. Az Alapítvány elő kívánja segíteni a Dél-alföldi régió és a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió közoktatási és felsőoktatási intézményeinek valamint az értük munkálkodó szakmai érdekvédelmi szervezetek munkáját, támogatja azok működését. Az Alapítvány kiemelten támogatja az oktatók és hallgatók magas szintű szakmai és tanulmányi munkáját valamint az oktatás a Bolognai folyamatnak megfelelő színvonalas fejlesztését és korszerűsítését.

A tehetséges fiatalok azonosítása, integrálása minden társadalomnak alapvető érdeke. A helyi kezdeményezések segítése, bátorítása, a tehetségsegítés melletti elkötelezettség erősítése elengedhetetlen szükségletünk. Fontos, hogy odafigyeljünk a felnövekvő nemzedékek legígéretesebb képviselőire és megfelelő módon fejlesszük őket. A társadalomnak, a szülőknek, a pedagógusoknak kiemelt feladata, hogy a tehetségeket minél hamarább felismerjék, minden támogatást/segítséget megadjanak nekik annak érdekében, hogy kibontakoztathassák tehetségüket. A dél-alföldi régióban, ezen belül Csongrád megyében Szegeden a tehetséggondozás szervezett szinten alulreprezentált. Szegeden a Szegedi Tudományegyetemen működi az egyik legnagyobb Tehetségpont, amellyel szervezetünk együtt dolgozik.

Szervezetünk a megalakulása óta közvetlenül foglalkozik a fiatalok több korcsoportjával fejlesztő és támogató tevékenységek körében. A tavalyi évben egy iskolán kívüli foglalkozás keretében végeztünk egy nem reprezentatív felmérést a foglalkoztató programban résztvevő öt iskolában, amely pedagógusok és fiatalok/tehetséges fiatalok bevonásával történt. A felmérés eredményeképpen a következő megállapításokat tehetjük: a tehetségsegítés a mai pályázati programokban nem jutott ekkora szerephez eddig, nem kapott akkora hangsúlyt, mint amekkorát kellene. A tehetségek kibontakozásában meghatározó szerepe van a pedagógusoknak. A diákok sorát és majdani életpályáját nagymértékben meghatározza a pedagógusok személyisége, tehetségfelfogása – személetmódja, motivációja, az általuk használt eszközök, módszerek minősége és változatossága. Az igazi alkotó tehetség kibontakoztatásához, olyan embereknek kell találkozniuk, akik természetes módon kis valószínűséggel futnak össze. Teret kell adnunk, hogy ezek a fiatalok találkozhassanak, az információk összekötődhessenek, beszélgethessenek, gondolatokat cserélhessenek.

Véleményünk szerint teret kell nyújtani az innováció megszületésének. A tehetséges gyerekek sokszor kapcsolati zavarokkal küzdenek. Hajlamosak magukat a többiektől eltérően definiálni és a kortársaikhoz fűződő kapcsolataik sikertelenségét sokszor tehetségükben látják. Ez főként a serdülőknél kerül előtérbe. Vizsgálatok jelzik, hogy a tehetségesnek tekinthető gyerekek érzékenyebbek, érzelmileg sérülékenyebbek. A tehetségesek kapcsolatainak fejlesztése kiemelt feladat. Ezen túl szintén jelentős szempont a tehetségépítés területén, hogy a fiatalok számára, a speciális programok mellett kiegészítő tevékenységek beiktatásra kerüljenek. A feltöltődés biztosítsa. Lazító programok nélkül nincs hatékony tehetségfejlesztés.

Az alapítvány számos programot tud maga mögött, mely a fiatalok kompetenciáinak fejlesztése mellett, a fiatalok önszerveződésének kibontakoztatásában is segítséget nyújt. A pályázat benyújtásával a már meglévő szolgáltatásainkat szeretnénk továbbfejleszteni és kibővíteni, majd ezeket új tartalommal is megtölteni. Az eddigi programjaink során tapasztaltuk – konkréten annak érezzük a hiányát, hogy – a tehetséges fiatalok összehozásának, és esetleges további fejlesztésének nincs folytatása, lehetősége az intézménynek (vagy a szülőknek).

Szervezeti kapacitásadatok

A szervezet tagjai végzett ifjúságsegítők, tanárok, akik ifjúsági és civil terülten dolgoznak - céljuk, hogy a dél, alföldi régióban minél szélesebb ifjúsági programmal lássák el a célközönségüket - a fiatalokat. A szervezet önkéntes segítői végzett egészségszervező és testnevelés szakos fiatal tanárok, ápolók, védőnők, és ifjúságsegítők – ők a program szakmai irányítói, mentorai. A segítő fiatalok (ifjúságsegítő, ápoló, védőnő, animátor, rekreáció és egészségfejlesztő valamint andragógia szakos egyetemi hallgatók) a program alakítói – az ő ötleteiket, gyakorlati tudásukat és tapasztalatukat próbáljuk felhasználni és bővíteni a program előkészítésében, megvalósításában valamint zárásában – ezáltal elősegítve és növelve az ő szakmai sikerüket, tudásukat is. A résztvevő/érdeklődő fiatalok (célközönség) a program aktív résztvevői, a feladatok, gyakorlatok, szimulált helyzetek végrehajtói. A szervezők állandó létszáma 8-12 fő., a várható önkéntes szervezők létszáma a tervezett programban hozzávetőleg 10 fő. A szervezet regisztrált önkéntes szervezet.

Az SZTE JGYPK TSI tehetséggondozó munkája

A Szegedi Tudományegyetem

Százhuszonnegyedik helyezés az európai egyetemek tudományos ranglistáján (ARWU), az Európai Unió 7. K+F Keretprogramjában 21 nyertes pályázat, több mint ezer külföldi hallgató, 61 testvéregyetem – ez a néhány adat jól mutatja, hogy a Szegedi Tudományegyetem egyike hazánk vezető felsőoktatási intézményeinek. A Szegeden tanuló közel 30 ezer egyetemi hallgató 88 alapképzési szak, 117 mesterszak, 4 osztatlan képzés, 59 szakirányú továbbképzés, ill. kiegészítő képzés közül választhat. Harminchárom akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésünk és 19 doktori iskolánk működik.A Szegedi Tudományegyetemen folyó magas szintű oktató és tudományos kutató munka alapját az intézményeinkben tevékenykedő 2.149 fő oktató képezi, akik közül 19 akadémikus, 114 akadémiai doktor és 643 PhD fokozattal rendelkezik.

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara Magyarország legrégebbi tanárképző intézménye. Karunk hivatásának tekinti az erős alapképzésre épülő differenciált, többszintű minőségi oktatást és tudományos képzést, kutatást, fejlesztést, valamint a tudományos minősítésben való aktív részvételt az általa művelt szaktudományokban.

A társadalmi és munkaerőpiaci elvárásokhoz alkalmazkodva a kar feladatának tekinti a képzési tartalmak folyamatos fejlesztését a felsőfokú szakképzésben, az alapképzésben, a mesterképzésben és a szakirányú továbbképzésben egyaránt.

Kihasználva a pedagógusképzés különböző területein felhalmozódott évtizedes tapasztalatait a pedagógusképző kar az óvodapedagógus, a tanító és a gyógypedagógus képzés országosan és nemzetközileg is elismert képző helyévé kíván fejlődni. Emellett kiemelt feladatként kezeli a tanárképzés karhoz tartozó szakdiszciplináris részének magas színvonalú oktatását is. Feladatának tekinti, hogy a művészetközvetítő szakokon is hagyományaihoz méltó képzést folytasson.

A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, mint a magyar felsőoktatás egyik kimagasló elismertségű intézményének, a Szegedi Tudományegyetemnek kara, hivatásának tekinti az erős alapképzésre épülő differenciált, többszintű minőségi oktatást és tudományos képzést, kutatást, fejlesztést, valamint a tudományos minősítésben való aktív részvételt az általa művelt szaktudományokban.

Az SZTE JGYPK Testnevelés és Sporttudományi Intézet Tehetséggondozó munkája

A SZTE JGYPK és azon belül is a Testnevelési és Sporttudományi Intézet a megalakulása óta a sport, egészség komplex, multidiszciplináris értelmezését, szemléletét képviselte mind az oktató mind a kutató munkájában. Az egészség fogalmának értelmezése, a sport valamint az egészség fejlesztése és megőrzése, valamint az egészségvédelem, mentálhigiéné feladatainak, irányának meghatározása egymással szorosan összefügg.

Nemzeti szinten az a hazai és Európai Uniós konstrukciókhoz kapcsolódva a sportolás és  az egészségfejlesztés, rekreáció átfogó feladatainak megvalósításához az egyik kulcstényező a magasan képzett szakemberek biztosítása. A kar és azon belül is az intézet ezt a célt kívánja szolgálni különböző szintű, diplomát adó képzési programjaival. A graduális képzésre nagyszerűen építhető rá a tehetséges, szorgalmas, nyitott, hallgatókkal való külön foglalkozás. Az Intézet kezdettől fogva igyekezett segíteni a szakmában mélyebben elmerülni szándékozó diákokat, hallgatókat, és lehetőséget teremteni tehetségük kibontakoztatására.

A tehetséggondozás egyik fő pillére az Intézetben folyó tudományos diákköri munka, mely folyamatosan fejlődő tendenciát mutat, példának okáért a XXX. és a XXXI. OTDK-n a hallgatók által elért eredmények a következők a Testnevelési és Sporttudományi szekcióban.

A XXX. OTDK eredmények:

1. helyezés: Orbán Kornélia: A rendszeres testmozgás preventív medicinális hatásainak komplex monitorizálása menopauzában(Témavezető: dr. László Ferenc); Papp Zsófia:Magyar és német turisták összehasonlítása az animáció tükrében(Témavezető: Schaub Gáborné)

2. helyezés:Csanádi Mária:Orexin-A hatása különböző szövetek AMPK aktivitására(Témavezető: dr. Molnár Andor)

3. helyezés:Makra Enikő:Fejlesztési lehetőségek pozitív pszichológiával a Pilates által(Témavezető: Schaub Gáborné)

OTDK Különdíjas:Rázsó Zsófia – Bondor Tamás:Rekreatív csoportos mozgásprogramra jelentkezettek táplálkozási szokásainak jellemzője és összefüggése a pszichoszociális egészséggel (Témavezető: Dr. Tari-Keresztes Noémi).

A XXXI. OTDK eredményei:

Tagozat: A testedzés és sport pszichológiai kérdései     

  • 1. helyezés    Domokos Enikő (JGYPK AETI)
  • Különdíj        Gönczi Pál (JGYPK TSTI)

Tagozat: A testnevelés és a sport társadalomtudományi kérdései      

  • 1. helyezés    Rázsó Zsófia (JGYPK TSTI)
  • 3. helyezés    Pálinkás Anikó (JGYPK TSTI)
  • 3. helyezés    Dittrich Róbert (JGYPK TSTI)

Tagozat: Humánkineziológiai és sportbiológiai vizsgálatok 1.     

  • 1. helyezés    Tóth Krisztina (JGYPK TSTI)

Tagozat: Humánkineziológiai és sportbiológiai vizsgálatok 2.     

  • 2. helyezés    Boros Éva (TTIK)

Tagozat: Óvodás és kisiskolás korú gyermekek testnevelésének kérdései     

  • 1. helyezés    Fejes Gabriella (JGYPK TÓI )

Tagozat: A testnevelés és sport tantárgy-pedagógiai kérdései  

  • 1. helyezés    Horváth Gábor (JGYPK TSTI)
  • Különdíj        Kiss Gergely (JGYPK TSTI)

Tagozat: Versenysport, élsport     

2. helyezés    Nagy Arnold (JGYPK TSTI)

  • Különdíj        Almási Dóra (JGYPK TSTI)

Tagozat: Sportrekreáció, sportturizmus   

  • 3. helyezés    Boross Barnabás (JGYPK AETI)

Egyéb díjazottak:    

  • Rigler Endre - díj      Horváth Gábor (JGYPK TSTI)
  • László Ferenc - díj    Hachbold Nóra (JGYPK TSTI)
  • Pro Sciencia aranyérem      Boros Éva (TTIK)

Impresszum

A projekt „A tehetséges fiatalok segítését szolgáló egyéni fejlesztési tervek kidolgozására” (A pályázat kódja: NTP-EFT-MPA-12) pályázati felhívás keretein belül valósult meg.


A projekt adatai:

Kedvezményezett: Dél-alföldi Ifjúsági Életmód és Szabadidő Alapítvány

Szakmai megvalósító partner: Testnevelési és Sporttudományi Intézet

Pályázati azonosító: NTP-EFT-MPA-12-031

Pályázat címe: Tehetségek a sportban: módszertani foglalkozások testnevelő tanárok és pedagógusok számára

Megítélt támogatás: 1.000.000 Ft


A szakmai megvalósító:

Dél-alföldi Ifjúsági Életmód és Szabadidő Alapítvány

Telefon, fax: (62) 544 4275

E-mail: alapitvany@dieta.org.hu

Levélcím: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6.


A szakmai megvalósításért felelős személyek


Hasznos oldalak

 

Emberi Erőforrások Támogatáskezelő

http://www.emet.gov.hu/

 

Nemzeti Tehetség Program

http://www.tehetsegprogram.hu/

 

Szegedi Tudományegyetem

www.u-szeged.hu

 

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

www.jgypk.u-szeged.hu

 

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézet

http://www.jgypk.u-szeged.hu/tanszek/tesi/index.html

 

SZTE Tehetségpont

http://sztehetseg.hu/hu/tehetsegpont

 

Dél-alföldi Ifjúsági Életmód és Szabadidő Alapítvány

www.dieta.org.hu

 

Aktív Alternatívák Programsorozat

www.aktivalternativak.hu